A bné-braki Tor (Izrael) cég DUK nevű programját tóránk ma élõ nagyjai közül többen is ajánlják. Rámutat olyan hibákra is, melyeket a tóravizsgálónak a program nélkül is észre kell vennie (pl két betű összeérése, a betű két v. több részre válása, elmosódott betűk, torz betűk), igazán nagy haszna azonban nem ebben rejlik, hanem a hiányzó, a fölösleges és a felcserélt betűk megtalálásában. A tökéletesen szép betűk mögött néha olyan hibák rejtőznek, ami a tóratekercset alkalmatlanná teszik a használatra. Sokszor már száz éve használnak olyan tórákat, amelyek tulajdonképpen sohasem voltak kóserek. Ahhoz, hogy ilyen hibát egy tóravizsgáló számítógép nélkül megtaláljon, vagy fejből kell tudnia az egész Tórát, vagy betűnként összehasonlítani egy autentikus példánnyal. Szó sincs persze arról, hogy a számítógép feltalálása elõtt lehetetlen volt kóser tórákat írni. Azonban sokkal nehezebb volt az ellenőrzés. Voltak helyek, ahol a következőképpen ellenőrizték, hogy nincs-e hiba: Két személy ült le, egy-egy tórával. Az egyiknél a frissen írt, a másiknál egy már lellenőrzött példány. Egyikük betűnként felolvasta, a másik ellenőrizte az előtte levõ tóra betűit a hallottak alapján. Miután ezt befejezték, cseréltek. Ezt az egész folyamatot háromszor "játszották le". Ez nagyon biztonságos módszer volt. A számítógépet nélkülözni tehát nem lehetetlen, de ... kicsit fárasztó. A mi fáradt, lusta nemzedékünk kimondottan rákényszerül arra, hogy használja. Éppúgy, mint sok más szakmánál, volt élet az elektromos áram, a számítógép, stb feltalálása elõtt is. De ki az, aki ma pl. bankot alapítana számítógépek nélkül?! Mai statisztikák alapján a megvizsgált tórák kb. háromnegyedében vannak ilyen betűhibák, vagyis nem kóserek. Fontos tudnunk azonban, hogy a tóra egészen addig kósernek számít, amíg ellenkezőjéről nem győződünk meg! Lássunk tehát egy mintát a programmal készített listából. A benne szereplő hibák ugyanazon budapesti tóratekercsből valók, és a lista messze nem teljes!!!

Fontos megjegyezni, hogy a számítógépes program csak segédezköz, semmi esetre sem helyettesíti az emberi vizsgálatot!

contact: sofer@sofer.hu

Return to menu!